egy blog

Milyen okos, színes, művelt, érző ez az ember!
Lelkesedve kezdek beszélgetni vele. Pontosan felelget, jó helyen nevet, a megfelelő fordulatnál komolyodik el. Iparkodom, minden képességem összeszedem, nyilat teszek az íjra, vigyázok, hogy ne csináljak hibát: szívdobogva remélem, hogy ő az az ember, pontosabban, ő is az a fajta ember.
De negyedóra múltán észreveszem, hogy mégsem ő az az ember. Miért? Nem tudom. Éppen olyan művelt, okos, színes és érző, mint volt negyedóra előtt. Még mindig jó helyen nevet és komolyodik el - de én közben megtudtam, hogy elérkeztünk a határhoz, ahol nem tud tovább követni, ahol nincs hallása többé számomra, ahol süket és vak velem szemben, ahol minden szavam mintha falba koppanna.
Ezért elhallgatok, rosszkedvűen. Ő is hallgat, gyanakodva. Aztán kezet rázunk, s mindenki megy a dolgára...